Álmatlanság
23:40 van, egyszer már lfeküdtem, de nem tudok aludni.
Vagy azért van mert nem dolgozom és nem fáradok el fizikailag, vagy kóla, vagy nemtom.
Telihold?
Mindegy.
Viszont ma kiderült Budaörsön hogy a kamerarendszer amit csináltunk nemfasza úgy. Vagyishát a háznak nagyon tetszik, a közös képviselő elégedett, sőt már hülyekamasz vandált is fogtak vele, de én elégedetlen vagyok.
Nagyképűen azt is mondhatnám szakmai elégedetlenség, amiből az igény igaz a szakmaiság csak remény :)
Szóval úgy döntöttem pénz nem számít, szarok profitra és kicserélem az egész szervert, stoftvert, mindent. Lecserélem a hulladék zonemindert. Vagy én vagyok hulladék zonminder-konfigurátor, nem tudom.
Megy bele Geovision, meg windózikszpé. Ettől hányok, de be kell látnom hogy ez legalább úgy működik ahogy annak illik.
Sokba fog kerülni :(
Annak aki nem tudja, elmondom hogy csináltunk egy biztonsági kamera rendszert a Patkó 1-ben, ahol a két liftben is van kamera! Ilyet nem sok helyen látni. Izgalmas munka volt és végülis jól sikerült ha a zonemindertől eltekintünk. Ez a PHP-s mjpeg hányás elég elbaszott dolog.
Kár hogy nincsen meg minden eszköz, most szívesen nekiállnék. Azonban azt hiszem holnap megyek nagykerbe és megveszem a cuccokat. 60ezer hello (merugye mi a windozt is vesszük, nem írjuk, még akkoris ha nem éri meg az árát)
Ja és még fontos az is hogy holnap már megyek dolgozni. Tudok vezetni, bár túlzottan még nem tudom terhelni magam. Nem tudok sokáig állni és sokat mászkálni sem, de majd igyexem kímélni magam :)
Megyek rendőrségre is jegyzőkönyv ügyben és talánlesz időm/energiám biztosítóhoz menni elindítani az ügyet. Ezen kívül még ki kell vonni a forgalomból a motot, le kell mondani a kötelezőt és a cascot is.
Ez az igazán nagy szívás egy balesetben. Két hétig fexem, nem tudom hány hétig ügyet intézek, de így se lesz semmi olyan mint régen. Nem térítenek 100%-ot, nem lesz pénzem motorra, vélhetően az összetört laptopomért kapott pénzből sem tudok majd újat venni... sz*pás..
Aki okozta a balesetet az meg elviszi azautóját lakatoshoz, kifizet 70ezret, kikalapálják és lefényezik a két elemet ami sérült és szevasz.
Egy ismerősöm azt mondta hogy azért ő jól pofán vágta volna a nőt. Mit képzel hogy csak úgy visszafordul...
Nem tudom ti hogy vagytok vele de szerintem mindenki sokat hibázik életében. Mindenki kanyarodik alapos sétnézés nélkül és mindenki felejt el és ront el dolgokat.
A különbség hogy az esetek többségében ezeknek szerencsés a vége, olyannyira hogy általában észre sem vesszük a veszélyt.
Csupán azért mert épp nem jön arra senki, épp jókor vagyunk jó helyen.
Hányszor volt hogy nem kötötted be magad? Vagy hogy az asztalon hagytad a kést, és szerencsére a gyerek pont nem vette le és nem vágta meg magát, vagy hogy elbambultál a kocsiban és hirtelen kellett fékezni? Vajon min múlott hogy épp nem történt baj?
A lényeg hogy még csak nem is haragszom a nőre.
A helyzetre haragszom, a következményekre, a sorsra vagy ahogy tetszik. Szar a helyzet, de nem érzem fontosnak hogy ezért mindneképp útáljak valakit.
Ha egyszer én is hibázni fogok (bárhol bármit, nem feltétlen közlekedési baleset...), remélem nem vágnak majd pofán :)
Hozzászólás