Skip to Content

anyád

bkv

Alapvetően szeretek emberek között lenni, de az a probléma hogy BKV-zni luxus. Egyszerűen nem engedhetem meg maganak.

Néha rámjön az öt perc és BKV-zom egyet. Ma is ilyen ötpercem volt, de ugye emelték a jegy árát, Noé rámszólt hogy számoljak.

BKF-re nagyon egyszerűen eljutok BKV-val, nem kell ezerszer átszállni, de így is belekerül 1160 forintba

Autóval, 7 literes fogyasztással 513 forint

<censored>

Egy amerikai pizzalánctól rendeltünk két pizzát, ez lett a vége:

Tisztelt <censored> Kft

Ma, 17:45-kor (ekkor kaptuk a visszaigazoló e-mailt) <censored> nevére, 1118 Budapest, <censored>-be rendeltünk két olaszkolbászos pizzát.

primergy tx120

Vettem ma szögivel két ilyen szervert.

fsc

 

XEON proci, 2GB ECC ram, remek kis masina. Egyetlen baja hogy csak 2.5 vinyók mennek bele és sajnos akárhogy is törtük a fejünket, ezt nem tudjuk megkerülni

Csalódás :(

Mivel nekem nagy tár kell, nem gazdaságos 2.5 vinyókkal építeni szervert.

indexmegint

Persze nem csak olyan van hogy az index marhlassú, vagy éppen nem is működik, de olyan is hogy szarul működik.

Egy kis átirányítási hurok, 404 és haosnló finomságok, mint pl ez a mai:

index

index

index.hu

Tényleg egyre szarabb az index. Nincs olyan hét (najó kéthét) amikor ne lenne valami gond vele.

Elég ciki.

indexhu

Természetesen mikor észrevettem hogy lassú, valami gond van, már nyitottam is origo-t :p

2004-ben lejárt, de még nem romlott. Mi az?

Kakaó.

tolle.

Jól bírja

kakaó

Tegnap vettük Tescoban egyébként. Elég vicces.

Viszont mindenkinek ajánlom. Ez a kakaó kicsit olyan mint a régi csúnya zacskós kakaó. Mást nem is iszok meg :)

 

baleset

Felhívtam ma a rendőrséget, hogy a szeptemberi balesetemmel így 6 hónap után mi a helyzet.

A baleset okozója elismerte vétkességét, plusz a balesetnél buszmegállóból összeszedtem két tanút, aki tanúskodott is, rendőri helyszínelés és jegyzőkönyv volt, tehát az ügy teljesen egyértelmű.

Azonban a vétkes fellebbezett a bírság mértéke miatt.

Ez teljesen érthető, igaza is van. Ha lehet kevesebbet fizetni, akkor kevesebbet kell fizetni

Ilyen is van

Komplexum palástolás

Ti is szoktátok palástolni a komplexumaitokat? :)

Szenvedjetek mind!

 

 

Mi között lehetett választani? Semmi között.

Lehet hogy a régen alkotmánytiprónak ismert Bokros Magyarország egyetlen értelmes embere?

Kövezzetek meg érte de én rég egyetértek vele.

Szavazni nem járok, de valóban VÁLASZTANI járnék szívesen.

Ha Bokrosnak lesz egy pártja, lehet elmegyek első szavazásomra :)

Néhány idézet NOL-ról:

Vodafone a te pillanatod

Voltam ma vodánál kicserélni a huawei 220-at mert egyszercsak se kép se hang

Egyrészt októberben adtam be, most jött a levél. Aszonták küldtek SMS-t, csak nem tudom hova :)

Mindegy

45 perc alatt 4 ügyintéző 3 ügyfelet volt képes kiszolgálni. Egyik teleofnt vett, másik szervízbe hozott egyet, harmadik meg énvoltam

Ha valaki kivonja a 4-ből a 3-at, kiderül hogy volt ügyfél aki 45 percig tutira ült a pultnál.

Tehát összegezve. Nem azzal van bajom ha valahol fél órát kell várni, hanem azzal ha valahol több az ügyintéző mint az ügyfél és úgy kell enyit várni...

Rubicom pingloss

hát nem tartott sokáig az öröm

egy ideje állandósulnak a lossok. Ma már ilyen volt:

--- bix.hu ping statistics ---
411 packets transmitted, 378 received, 8% packet loss, time 411511ms
rtt min/avg/max/mdev = 2.531/5.000/50.859/3.588 ms
 

Volt ennél rosszabb és jobb is, de JÓ sose.

Ügyfélszolgálatot nem lehet hívni, próbáltam online formot, hátha az segít.

A vicc egyébként az, hogy a rubicomos átjáróig 0.8ms-es ping atomstabilan, tehát a vonal jó.

Mayday

Nem biztos hogy láttam már rosszabb filmet

http://www.imdb.com/title/tt0465537/

A TV2 bíztató volt mostanában, de ez most mindent alúlmúlt. Néha befurakszik az a gonosz diulettáns ezek szerint :) Az is barom aki ebbe pénzt tett meg az is aki műsorra tűzte.

Holnap Számkivetett. Ez nem a kedvenc filmem de nem először fogom megnézni és talán megbánni sem fogom :)

Na Ez Az kéremszépen

http://index.hu/tech/uzlet/kod081210/

Nem a BKV vezér audijával kéne gecizni hanem értelmes dolgokon kéne pénzt fogni.

Nem 12 milliót hanem 12 milliárdot.

Persze a PR-osok tudják mit kell odadobni a népnek

 

elektronok csatája (e-war?)

Az alumínium kábelek köztudottan nagy teherbírásúak.

Notebook vásárlás

Vettem ma egy ilyet:

 

 

Mivel az előző összetört és nem lenne baj ha lenne notim, úgy döntöttem veszek egyet, a másikkal meg majd lesz valami ha a rendőrség végére jár a feljelentésnek balesetügyben

 

Ez szép és jó de az előző HP laptopnál megfogalmazódpott bennem hogy talán nem kéne több HP-t venni.

A laza és a szórakoztató

A Laza:


Szerelés után visszamaradt kábel

Azért ez eléggé rendben van :) Kell nekem is DeadHorse CAT5e :)

 

A másik meg csinálni akar nekem webshopot:


 

Új világtrend

Már nem mai probléma, de ma jöttem rá, hogy velem van a baj mert nem követem a trendeket.

Alapvetően arról a jelenségről van szó amit megbízhatóságnak hívunk. Rájöttem, hogy régen nem divat, sőt van egy mutációja, aminek a nevét nem is tudom.

Minek nevezzem azt, amikor valaki valamit elvállal, de:

1. Nem csinálja meg

2. Előre tudja hogy nem fogja megcsinálni de nem szól hogy fel tudjak rá készülni

3. Pontosan tudja hogy átlépte a határidőt, de nem szól hogy nem csinálta meg és a jövőben sem szándékozik ezt tenni.

67 perc 30 másodperc

Enyi ideig telefonáltam UPC szolgáltatás-lemondás ügyben. 

Tartalom átvétel